Zalaegerszeg megyeszékhely
Adatok
Régió: Nyugat-Dunántúl
Megye: Zala megye
Kistérség: Zalaegerszegi kistérség
Lakosság: 61898 fő
Terület: 99.98 km2
Népsűrűség: 619,1 fő/km2
Rang: megyeszékhely
Körzet hívó: 92
Fekvése
Zalaegerszeg vázlatos térképeZalaegerszeg földrajzi koorditánáti é. sz. 46.84538° és k. h. 16.84721° . Zala megye székhelye, megyei jogú város. A Nyugat-Dunántúlon, a Zala folyó két partján, az osztrák, szlovén és horvát határtól megközelítőleg egyenlő távolságra (50-70 km), Zalai-dombság tájegységben fekszik. Átlagos tengerszint feletti magassága: 156 m [1]. A Balaton tőle keletre 45 km-re található. Budapesttől való távolsága közúton 213, vasúton 239 km. A legközelebbi autópálya-felhajtó 50 km-re van, Nagykanizsa mellett az M7-re.
Természetföldrajzi adottságai
A területen a földkéreg vastagsága: 25-27 km, a litoszféráé 60-80 km. A földtörténet során kiemelkedési és lesüllyedési periódusokban váltakozott a tengeri és a szárazföldi üledékképződés a területen. A pliocén kor legfontosabb eseménye a folyóvízi feltöltésből származó kavicsterületek kialakulása. A pleisztocén során lösz fedett be nagy területeket. A felszínen szinte kizárólag a legfiatalabb korú kőzetek találhatóak, a völgytalpakon azonban kibukkanhatnak a felső pannon korúak is. [2]
A város a Zalai-dombság északi részén fekszik, három kistáj határán. A délnyugati városrészek már átnyúlnak a Göcsej területére, így ott a változatos kitettségű, erősen szabdalt 200-250 méter magas „hegyek” jellemzőek. Az északkeleti és keleti lejtők a legmeredekebbek, dél–délnyugat felé vályoggal fedett, fokozatosan alacsonyodó, derázió és geliszoliflukció által formált lejtők ereszkednek. Az északi és középső rész a tektonikailag előre jelzett és kelet felé tölcsérszerűen kiszélesedő Felső-Zala völgyben foglal helyet. A völgy jobb oldalán mély, szűk völgyek, nehezen felismerhető teraszok, pannon agyaghoz kapcsolódó ó-holocén suvadások, bal oldalt hosszabb, lankás, lösszel fedett lejtők voltak találhatóak. Az ember tevékenysége azonban majdnem teljesen átalakította őket letelepülésre alkalmasabb formákká. A keleti városrészek a Kelet-zalai-dombság Söjtöri-hátához kapcsoló kisebb meridionális vonulatokon húzódnak.[3][4][5]
A napfénytartam: 1950-2000 óra/év között alakul, ami azonos szélességi körön levő magyar területekhez viszonyítva a legkisebb érték. Ez visszavezethető az 56-62%-os évi átlagos felhőzetre, amit az atlanti hatás erőssége okoz. Szélirányok közül az észak és dél irányú leggyakoribb, összesen kb. 30%, irányuk megtartására rásegítenek a meridionális völgyek. A szélcsendes időszakok szintén gyakoriak, mintegy 25% értékkel.
Az évi csapadék mennyisége 800 mm körül alakul. A hótakarós napok átlagos száma 45 nap. [6]
Az agyagos, vályogos részeken adottak a lehetőségek a sűrű vízhálózat kialakulásához, amely Magyarországon a legsűrűbbek közé tartozik. Ezzel összefüggésben a völgysűrűség is igen nagy mértéket mutat. Elősegítette a völgyek képződését a laza felszíni kőzet és a terület negyedidőszaki kiemelkedése is. A domborzat tagoltsága azonban nem kedvezett nagy vízfolyások kialakulásának, így a legnagyobb, a Zala is csak patakméretű Zalaegerszeg környékén. A terület erózióbázisaként ez gyűjti össze a kisebb csermelyek vizét. Megemlíthető ezek közül a Válicka, amely dél felől folyik a Zalába. A város területén több kisebb-nagyobb tó található. A legjelentősebb az 1975-ben mesterségesen létrehozott Gébárti-tó. Pózva városrészben a kavicsbányák felhagyása után horgásztavakat alakítottak ki.
Zalaegerszeg környékén kétféle növénytársulás jellemző: a völgyekben vízparti rétek, fűz- és égerligetek jellemzőek. A magasabban fekvő területeken gyertyános és kocsánytalan tölgyesek, zalai bükkösök, cseres tölgyesek találhatóak, gyakori még a szelídgesztenye előfordulása is. A város belterületén csak parkok mutatják a régi gazdag erdők emlékét. (Béke-liget, Dózsa-liget, Parkerdő)
A Zalai flóratartományhoz kötődő állatállomány nem különbözik a magyar átlagtól, jellemzően nagyvadakból áll (őz, vaddisznó) és kevés különleges állatfajnak ad otthont. Gazdasági jelentőséggel bír e vadállomány, mind a vadhús, mind a bérvadászat tekintetében. Híresek a zalai szarvastrófeák, már több világbajnoki érmet kiérdemeltek.
Gyenge minőségű talajok alakultak ki a város környékén, amelyek közül a legjelentősebbek az agyagbemosódásos barna erdőtalajok. Ezen adottság miatt nagy területeket hasznosítanak még a város határain belül is szőlőhegynek, ahol az igénytelenebb fajták megteremnek.
Környezeti állapot
A város levegőminőségét a közlekedés befolyásolja a legnagyobb mértékben, ezen belül is a porszennyezés okozza a legnagyobb problémákat. A nehézipari létesítmények hiánya miatt nem jelentős az ipari eredetű szennyezés. Egyedüliként a MOL helyi olajfinomító üzeme, amely kén-dioxid, szén-monoxid, nitrogén-oxidok, valamint korom tekintetében jelentős szennyező. A termelés során keletkezett szennyvíz tisztítás után a Felső-Válickába és az Avas-árokba kerül. [7]
A zajártalomban szintén a közlekedés a problémák fő forrása az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat elemzése alapján. Az elkerülő utak megépítésével ugyan a belváros terhelése csökkent, de mivel a tranzitforgalom az összes forgalomnak csak 20-30%-át tette ki a probléma végleges megoldására még várni kell. A nagy forgalmú belvárosi útszakaszokon a terhelés csúcsidőben rendszeresen meghaladja a megengedett határértéket. Emiatt folyamatosan napirenden van egy sétálóutcás, csendes belső terület kialakítása a Kossuth utcában és környékén, de az ezirányú tervekből eddig nem valósult meg semmi az útburkolat és az utcabútorok felújításán kívül. [8]
A város vízellátását 34 kútból oldják meg, amelyek többségéből magas vastartalmú vizet nyernek. A víznyerőhelyek szennyeződés elleni védelme nem kellően megoldott, a jövőben nagy valószínűséggel a mai keleti oldali túlsúly áthelyeződik a nyugati oldalra a kutak elhelyezkedését tekintve.
A városban a közhasználatú zöldterületek nagysága közel 5 millió m², amely jelentősen meghaladja az országos átlagot. 2007-ben 74 játszótér volt a városban. [9]
Története
Zalaegerszeg két folyó összefolyásánál található, halakban, vadakban gazdag vidék volt. Talán ennek köszönhető, hogy már az i. e. 7. évezredben, a felső paleolitikumban található itt település, amely egész Zala megyében az egyedüli ókőkori lelet. A következő időszak, amikorról maradtak leletek a városban, a rézkor. Ekkor már a mai Zalaegerszeg területén többfelé, elszórtan találkozni településekkel.
A vaskorban kelta nyomokra lehet bukkani, amilyenből Dél-Zala területén sokat, északon alig találni. Ebből arra a következtetésre lehet jutni, hogy Zalaegerszeg ekkor egy fontosabb út mellett állt, és ezt ellenőrizte a kelta lakosság.
Az ezt követő időszakokból származó leletek száma elenyésző, így valószínűleg semmilyen település nem volt ez idő tájt a területen.
Zalaegerszeg látképe a bazitai TV-toronyból Metszet az egerszegi várról, XVII. század Metszet Zalaegerszegről, a XIX. század eleje Metszet Zalaegerszegről, a XIX. század közepe A zsinagóga 1912-ben A Mária Magdolna Plébániatemplom, mögötte a Hotel Balaton és az APEH Zala megyei igazgatósága A Zala Megyei Bíróság és a Zala Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet épülete. A kép felső részén a Vásárcsarnok látható.A település első írásos említése 1247-ből való, egy a veszprémi káptalan által kiadott oklevélben Egurscugként, 1293-ban pedig már Egerszeg néven. 1266-ban IV. Béla a veszprémi káptalannak adta a területet, így Egerszeg először egyházi birtok lett. Mivel a földesúr távol élt a területtől, így a bevételek nem mindig jutottak el hozzá, sokszor a környékbeli nagyurak, elsősorban a Kőszegiek vagyonát gyarapította. A XIV. század során Egerszeg a környék legnagyobb települése volt, a legtöbb adót fizette.
1368 és 1389 között rövid időre a király tulajdonát képezte, majd Luxemburgi Zsigmond a Kanizsaiaknak adományozta, akik azonban azt elcserélték Szepetnek községért a veszprémi püspökkel. Így Zalaegerszeg egészen 1848-ig egyházi birtok maradt. A település határainak kijelölése 1381-ben történt, kőtemplomot is ekörül kapott a község. Ekkor a mérete mintegy kétszerese volt a környező településekének.
1421-et követően a település mezővárosi kiváltságokat kapott, egy összegben tartozott a földesúrnak adót fizetni, részleges önbíráskodása lett. Ezek a különleges jogok gyorsan gyarapították a lakosság számát, mivel a környező településekről megindult a bevándorlás. A XVI. században már a legtöbb megyegyűlés itt zajlott.
Az 1530-as évek felé a város fejlődése megtorpant, mivel folyamatos támadások érték, elsősorban a környező területek földesurai fosztogatták a meggyengült központi hatalmat kihasználva. 1568-ban indult meg a város erődítése a török visszaverése érdekében. A településen vár épült, amelyet elsősorban a környező mocsarak védtek. Az első sikertelen török támadás a város ellen az 1570-es évek végén indult. Kanizsa 1600-as elestét követően megnőtt Egerszeg szerepe: a török ellen felépült sok apró zalai végvár irányítását innen szervezték. A települést védő vár azonban nem bizonyult jó védelemnek, egy 1616-os török portya súlyos károkat okozott a városban, végül 1664-ben rövid időre a vár is török kézre került.
A törökök mellett más súlyos terhek is sújtották a lakosságot. A városban többször pusztított pestisjárvány. Emellett az adózás is sokkal kellemetlenebb volt az itt élőknek: mind a kanizsai török, mind a végvári katonák jelentős adóterheket szedtek. Cserébe a földesúri szolgáltatások díjmentesek voltak. Ezt a jogot egy ideig még sikerült érvényesíteni.
Zalaegerszeg mai fogalommal élve megyeszékhellyé válása a XVIII. századra tehető. Ez idő tájt a megyegyűlések mintegy 75%-át itt tartották. A megye perifériáján lévő település megyeszékhellyé válásának több oka is van. Szerepet játszhatott a történelmi hagyomány, mely szerint hagyományosan Egerszegen tartották a korábbi gyűléseket is, a város a török időkben fontos megyei központtá vált, ám a legfontosabb érdeme a helynek, hogy a többi Zala megyei várossal ellentétben nem egy uradalom központja volt, így elkerülhetővé vált a helyi földesurak „rátelepedése” a megyegyűlésre. Még egy indok volt a város mellett, hogy a környéken több nagy nemesi család is élt, mint a Heteldyek vagy a Forintosok. Végül Egerszeg 20600 forintos adománya, valamint a megyeháza (ma a Zala Megyei Bíróság épülete) 1730 és 1732 közötti megépítése egyértelműsítette a város közigazgatási központi jellegét. 1777-ben a szombathelyi püspökség kezelésébe került.
A XVIII. századi városképre jellemző, hogy egy jó darabig egyetlen kiemelkedő épület a barokkos megyeháza. Az 1760-as években épült az akkor monumentálisnak számító templom, illetve egy kaszárnya kőépülete. Az egyetlen polgári kőházban egy patika működött. A város legtöbb háza azonban továbbra is jellemzően tűzveszélyes, szalmával fedett vályogház volt, így a város történetében sok tűzvész pusztított. A legnagyobb tűzvész 1826. július 18-án és július 29-én volt a városban, a zsúpos és oromtetős házak szinte egy pillanat alatt leégtek. Még ebben az évben Póka Antal mérnök tervei alapján már tégla- és kőházakból építették újra a maival megegyező szerkezetű belvárost.
A városban a XIX. század elejéig a kereslethez mérten nagyon kevés iparos és kereskedő élt, mivel a földesúr regáléjoga miatt szinte lehetetlenné vált a működésük. Az 1830-as évekre jelentősen megnőtt a városba költöző izraeliták száma, 1836-ra már mintegy 10%-ot tettek ki a zsidó vallásúak az amúgy római katolikus többségű össznépességből, ám ezek a családok se lendítették fel a város kereskedelmét. Így míg a város közigazgatásilag tagadhatatlanul a megye központja volt, gazdaságilag nem lett túl jelentős, a kulturális élet és művelődés terén pedig alig tudott mit felmutatni az akkori székhely: mindössze két elemi iskola működött a mintegy 3500 fős városban. A megye kulturális központjai ekkor Kanizsa és Keszthely voltak, ahova az egerszegiek csak nagy költségek árán juthattak el tanulni.
Az 1848-as forradalomban a városnak viszonylag kevés szerep jutott, a szabadságharcban a város 1848. december 31-ei megszállását követően nagyobb megmozdulás nem történt.
Az 1870-ben hozott községtörvény értelmében Zalaegerszeg nagyközséggé alakult át, ami súlyos presztízsveszteséget jelentett a városi rangot megtartó Nagykanizsával szemben. Végül komoly belügyminiszteri lobbi árán 1885. május 13-án megalakult Zalaegerszeg Rendezett Tanácsú Város, amelynek fő gondja a megye többi városával szembeni lemaradások behozása volt.
1887-ben a településhez csatolták a kereskedelmi szempontból fontos Olát. 1890-ben az Ukk–Csáktornya vasútvonal megépítésével a város bekapcsolódott a vasúthálózatba. 1895-ig új gimnáziumot, városházát, szállót, óvodát, pénzügyi palotát, téglagyárat kapott a város. 1891-ben épült a Zala Megyei Levéltár mai épülete, akkor még a főispáni hivatal számára. Stílusa eklektikus, reneszánsz díszítőelemekkel. A bejárat fölött, a homlokzaton a vármegye régi címere látható.
1909-ben megyei börtön (ma: Zala Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet) létesült a városban.
A nagy fejlesztések közben a város alaposan eladósodott, így Kovács Károly, Zalaegerszeg első polgármestere még ugyanebben az évben (1895) lemondott. Utódja Botfy Lajos lett, aki 1900-ban bekövetkezett haláláig folytatta a városi fejlesztéseket, miközben csökkentette annak adóságállományát. A 20. század eleje már kevesebb fejlődést produkált, így elmondható, hogy Zalaegerszeg ismét elmaradt a környék megyeszékhelyeitől.
Az 1920-as évek során ismét kisebb fellendülés volt tapasztalható a város életében. Ekkor épült meg a postapalota, a vasútállomás, a tűzoltóság épülete, a rendőrségi székház (a mai ügyészség), illetve a Notre Dame-rend kolostora, valamint a bizánci stílusban emelt neológ zsinagóga (ma Városi Hangverseny- és Kiállítóterem) is.
Az 1974-1989 között használt címer Zalaegerszeg címereA II. világháború nem okozott jelentős károkat a városban, igaz, a vasútállomás egy bombatalálat következtében leégett. A legsúlyosabb veszteséget a teljes helyi és környékbeli zsidó közösség, mintegy 1221 fő gettóba zárása, majd Auschwitzba szállítása jelentette. A város német megszállásának végül az 1945. március 28-án érkező Vörös Hadsereg vetett végett. Március 29-én már az egész város a szovjet csapatok kezén volt, akik gyorsan folytatták előrenyomulásukat nyugati felé, illetve a déli olajmezők irányába. Az április elején megalakult Zalaegerszegi Nemzeti Bizottság, első elnökévé Wassermann Frigyes nyugalmazott városi főmérnököt választották meg, akit rövidesen Kovács Károly, a kommunista párt helyi titkára váltott. A Bizottság első intézkedései egyikeként kinevezte Baráth Ferencet polgármesternek és dr. Lendvay Lajos városi tanácsnokot polgármester-helyettesnek.[10]
Az ezt követő időszakban jól megmutatkozott a város lakosságának ellenérzése az új rendszerrel szemben: a helyi MKP szervezete az 1949-ig megtartott választásokon 10% körüli eredményeket ért el, ám a helyi testület élére végül mégis ők kerültek. Az 1947. szeptember 4-én megtartott a nemzetgyûlési választásokat a Demokrata Néppárt 59,5%-os eredménnyel nyerte, 1949. május 15-én, az országgyûlési választás viszont már a Népfront 98,5%-os gyõzelmét hozta. 1949. július 2-án iktatták be a város elsõ nõi polgármesterét, Siklósi Mihálynét.[11]
Az 1950-es évek hozták Zalaegerszeg történetének legkomolyabb változásait. Az első ötéves terv legnagyobb könnyűipari beruházása a zalaegerszegi ruhagyár építése volt, amely elsősorban a szabad női munkaerőre alapozott. Az 1952-ben a környéken felfedezett olajmezők készletét is azonnal elkezdték kitermelni, illetve 1953-ban egy sajt- és vajgyár is épült a városban. Az ipar igényeinek megfelelően fővonalasították a Zalaegerszeg–Zalaszentiván vasúti szakaszt. Az óriási ipari beruházásoknak nagy munkaerőigénye volt, amelyet elsősorban a környékbeli falvakból elégítettek ki. Rövid idő alatt tömegessé vált a környező falvakból naponta történő ingázás, mivel a városban ekkor szinte nem lehetett lakáshoz jutni. Így nem volt ritka, hogy a nyugdíjasokat, inaktívakat, de leginkább az osztályellenesnek tartott személyeket „rávették” arra, hogy költözzenek el a városból.
A nagy ipari fellendülést azonban a városban élők csak visszaesésként élhették meg. Az építőipar csak a nagyberuházások érdekeit szolgálta, így a polgári lakosság lakáskörülményei folyamatosan romlottak. Infrastrukturális beruházások szintén nem történtek a városban, a boltok sorban zártak be, egyre kisebb kínálatatot biztosítva a városiaknak.
Az 1956-os forradalomban Zalaegerszeg is tevékenyen részt vett. A megmozdulások 1956. október 26-án kezdődtek, ennek eredményeképp az MDP-vezetők Körmendre menekültek. Ezt követően egészen a szovjet csapatok november 4-ei támadásáig a várost a Forradalmi Tanács irányította. [12][13]
A város címereZalaegerszegnek évszázadokon keresztül nem volt hivatalos címere. A városi pecsét többször módosult rajzából alakult ki a már 1247-ben álló kápolna és a 18. században épült a plébániatemplom védőszentjét, Mária Magdolnát, ábrázoló címer. Ezt az 1940-es évek végéig több változatban is használták. 1970-ben egy teljesen újat vezettek be, ez azonban sem a címertan követelményeinek, sem a város hagyományainak nem felelt meg. A Városi Tanács 1989-ben megrendelt egy, a tradíciókat követő címert, amelyet 1992-ben fogadtak el Zalaegerszeg Megyei Jogú Város hivatalos címerének.
A mai napig használatos címeren pajzs alakon Mária Magdolna látható, lábai alatt korbáccsal, babérkoszorús jobb kezét védelmezően a 16-17. századi végvárat jelképező stilizált vár fölé nyújtja. Bal karjában vállára fektetve hosszú szárú keresztet tart. A korábbi pecséteken a lábánál találhatunk koponyát is, de a mai címeren a korbács ábrázolásánál maradtak a tervezők. Ezek a szimbólumok Bűnbánó Magdolnára vagy Magdalai Máriára utalnak. A kibontott haja Jézus Krisztus lábának illatos olajjal való megkenésére és hajával való letörlésére utal. A korbács a bűntudat egyik középkori szimbóluma, s ezt jelképezte a koponya is. [14]
Demográfia
Zalaegerszeg korfája A város korösszetételének változása A munkanélküliek számának alakulásaZalaegerszeg népesedése jellegzetesnek mondható pályát futott be. A legjelentősebb népességnövekedési időszakban (60-as-70-es évek) 30%-kal nőtt meg a város lakossága, köszönhetően az ipartelepítésnek, a hozzácsatolásoknak és a bevándorlásnak. Ezen demográfiai robbanás hatására rengeteg új lakás épült, amelyekbe elsősorban fiatal falusiak költöztek. [15]
Ma már stagnáló/ fogyó népességről kell beszélnünk, ennek két tényezője a természetes fogyás és a szuburbanizáció hatása. Ellenhatásként jelentkezik a pozitív bevándorlási mérleg. A legfrissebb - 2007-es számított - adatok szerint a lakosság 61 898 fő. A népességnyilvántartó 2007. január 1-i adati szerint 60088 bejelentett lakosa volt a városnak. [16]
A természetes fogyás 1992-től jellemző a városra. A vándorlási különbözet az 1990-es évek közepén negatív előjelű volt. Korosztályok szerint átrendeződés játszódik le: csökken a fiatalkorúak és nő a közép- és az időskorúak aránya. 35 éves korig férfi-, afölött nőtöbblet mutatkozik.[17][18]
Az 1995-ben 25-29 éves korosztály létszáma 1995-2001 között minimális növekedést, 2001-2005 között csökkenést mutatott. Ennek egyik oka lehetett az elvándorlás, valamint az ideiglenesen vagy véglegesen más településen való munkavállalás (diplomás munkaposztok hiánya).
Az elköltözők egyik fő célpontja, az országos átlaghoz igazodva, Budapest, ahol munkalehetőséget, magasabb fizetést remélnek maguknak. Az elvándorlás másik fő motivációja a csendesebb környezet, nagyobb lakás iránti igény, amelyet a várost elhagyók a közeli elővárosodó falvakban találhatnak meg. Ilyen települések például Teskánd, Nagykutas, Zalaszentiván vagy Bocfölde.[19][20]
A házasságkötések és válások számának alakulása az országos tendenciákat követi: az első csökken, a második kis mértékben nő.
A város területén lakó veleszületett vagy szerzett fogyatékossággal élő személyek - a KSH 2001. évi népszámlálási adatai szerint – száma 2462 fő. (ebből 1274 férfi és 1188 nő), ez a város lakónépességének 3,9%-a, ami kedvezőbb, mint az országos arány (5,7%).
Zalaegerszegen nincsenek jelentős nemzeti kisebbségek, helyi szociális kutatások a cigányság arányát 3 és 7% közé teszik. Egy 2001-ben végzett vizsgálat adatai alapján a cigány népesség 20-25%-ának van állása és 70%-uk inaktív. [21]
Az összes társadalmi csoport regisztrált munkanélkülieinek száma az 1990-es évek elején volt a legnagyobb Zalaegerszegen, majd egészen 2001-ig dinamikusan csökkent. 2001-től ismét emelkedő tendenciát mutatott, mára beállt egy stagnáló értékre. A pályakezdő munkanélküliek száma az utóbbi öt évben emelkedést mutat. A legkisebb eséllyel a diplomások közül a közgazdászok, a középfokú végzettséggel rendelkezők közül az irodai munkások, míg a szakképesítéssel rendelkezők közül a fodrászok és a bolti eladók tudnak elhelyezkedni.
Városrészek
Fő szócikk: Zalaegerszeg városrészeiNövekedése során Zalaegerszeg sok szomszédos települést magába olvasztott. Legkorábban, 1887-ben, Ola községet csatolták a városhoz, ma ez már a tulajdonképpeni városközpont egy részét alkotja. További egyesítések: 1933-ban Kaszaháza, 1958-ban Zalabesenyő, 1963-ban Csácsbozsok és Pózva, 1969-ben Bazita, Andráshida, Szenterzsébethegy, Ebergény és Ságod, 1981-ben pedig Botfa vált Zalaegerszeg részévé.
Gazdaság
Zalaegerszeg az 1950-es évekig elenyésző tényező volt Magyarország gazdasági életében. A szocialista időszakban az országos programhoz kapcsolódóan előtérbe kerül az ipar fejlesztés, ekkor kezdte meg a termelést a Ruhagyár, a Zala Megyei Tejipari Vállalat, a Zalaegerszegi Vágó- és Húsipari Vállalat, a Zalai Aszfaltgyár (később Zalai Kőolajipari Vállalat), a Zalaegerszegi Cserépkályhagyártó Vállalat(Zalakerámia), a Kenyérgyár (Zalaco), a GANZ-MÁVAG zalaegerszegi gyára, a Szállítógépgyár, a Szikvíz- és Üdítőitalgyártó Üzem, a VERTESZ zalaegerszegi gyáregysége, a KHV zalaegerszegi gyára, EIV Rt. Zalaegerszegi Alkatrészgyára, a Baromfifeldolgozó Vállalat (Zalabaromfi Rt.), a Zalaegerszegi Hűtőház (Goldsun Rt.), a PEZA Bútortechnológiai Vállalat (Zala Bútor) és a Caola helyi gyáregysége is. Az új gyárak, üzemek az ipar képzettséget nem igénylő ágazataiból kerültek ki. A környékre betelepülő kőolajbányászatnál is elsősorban budapesti szakembereket alkalmaztak.
A rendszerváltást követően a legtöbb nagyüzem felbomlott, romjaikon kis üzemek jöttek létre, amelyek később vagy megerősödtek, vagy eltűntek a piacról. Az 1990-es évek közepétől újabb szereplők, a multinacionális cégek jelentek meg a városban, amelyek többsége már a szakképzett, ám olcsó munkaerőre alapozott. A bérek emelkedése miatt ezek távozása várható a közeljövőben.
A legjelentősebb multinacionális cég a Flextronics International Ltd., amely 1999-ben nyitotta meg 30 hektáros ipari parkját a városban, Sárvár után másodikként az országban. A beruházás értéke 60 millió dollár volt, amelyből 30 millió dollárt az építkezésre, további 30 milliót pedig infrastruktúra-fejlesztésre használtak fel.[22] A Flextronics ipari parkján kívül még a Ganz Ipari Park és az önkormányzati tulajdonú Zalaegerszegi Déli Ipari Park található a városban. [23]
A rendszerváltás után Zalaegerszeget a más országrészekben szokásosnál kisebb mértékben érintette a gazdasági recesszió. Az 1990-es évek végétől Zalaegerszeg rendkívül dinamikus fejlődésével az ország egyik gazdag városává vált, ám még mindig maradtak a város életében megoldatlan kérdések.
Az 1990-es évek elején indult meg a szolgáltatási szektor megerősödése is, amely mára a város bevételeiből mintegy 75%-os részesedést tudhat magáénak. Ez az arány kifejezetten magasnak számít Magyarországon, így a városról elmondható, hogy más nyugat-magyarországi központokhoz hasonlóan kedvező gazdasági szerkezettel rendelkezik. A munkanélküliek aránya elmarad az országos átlaghoz képest, 3% körül mozog. Az Országos Munkaügyi és Módszertani Központ 2007. 3. negyedévi adatai szerint 1017 férfi és 1114 női regisztrált munkanélküli volt Zalaegerszegen. [24]
De a város demográfiai adottságai, a születéskor várható alacsony élettartam melletti öregedés és a romló korösszetétel kedvezőtlenek. A helyzetet tovább rontja az újonnan fellépő strukturális jellegű munkaerőhiány. A helyi szakképzési rendszer nem veszi eléggé figyelembe a munkaerőpiac képzési szükségletét. Ezt a problémát fokozza az – elsődlegesen az elérhetőségi – infrastrukturális lemaradottságának ténye, emiatt a külföldi beruházók nem kellő mértékű letelepedése. Az Adó és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal adatai szerint a gazdasági társaságok 29%-nyi tulajdoni hányada volt külföldi kézben. Ugyenez kimutatás szerint az állami tulajdon 5%-os. [25]
Zalaegerszeg közepesen fejlett nyugat-dunántúli város, az egy lakosra jutó bruttó hozzáadott értéke az országos átlag 80-90%-a, a régióátlag 75-80%-a.
Ma Zalaegerszeg környékének nagy része alapvetően mező- és erdőgazdasági hasznosítású terület. Ezen belül a gazdasági tevékenységek között meghatározó a növénytermesztés, az erdőgazdálkodás és a vadgazdálkodás, amelyek termékeikkel a helyi szükségleteken kívül részben hozzájárulnak a távolabbi területek nyers termékekkel való ellátásához, illetve export igényeket is kielégít (húsipar, konzervipar, faipar). A KSH adatai szerint 2000-ben 1193-an rendelkeztek őstermelői igazolvánnyal.[26] A városban a gazdasági ágazatok közül a kisipari tevékenységek és a helyi szolgáltatások a legjelentősebbek. Zalaegerszeg város önkormányzatának honlapján 236 vállalkozás regisztrált, amelyek közül a legtöbben a szolgáltató ágazatból kerülnek ki (80 db), jelentősebbek még az építőipari (25 db) és az informatikai cégek (23 db). Természetesen ezek az adatok nem teljesek, mert a cégek számára nem kötelező itt regisztrálni, de jól mutatja az ágazati eloszlást. [27]
A város gazdasági életében meghatározó a feldolgozóipar. A gép- és bútoripar teljesített a legjobban a feldolgozóiparon belül az elmúlt években, a feldolgozóipar termelésének nagy részét adó élelmiszeripar teljesítménye 7%-kal esett vissza. Az építőipar teljesítménye javul, a növekedés mértéke meghaladja mind a régió mind az ország átlagát. A kereskedelem lassan, de biztosan bővül, azonban csökken az egyéni vállalkozásban működtetett üzletek száma. Jellemző, hogy egyre újabb multinacionális üzletközpontok építkeznek a városban. [28]
A kedvező természeti adottságok és az értékes kulturális örökség miatt egyre inkább húzóágazatnak számít a turizmus. A város főbb kulturális látnivalói a Göcseji Szabadtéri Néprajzi Múzeum, a Magyar Olajipari Múzeum és a Göcsej Múzeum. Sok látogatót vonz az 1975-ben épült Tv-torony és az alsóerdei Azáleás-völgy is.
Az egyre inkább kiépülő fürdőszolgáltatásokat a Gébárti-tónál, az Aquacityben és az AQUATHERMA termálfürdőben vehetik igénybe a vendégek.
Infrastruktúra
Műszaki infrastruktúra KözlekedésA város a vasúti közlekedésben jelentéktelen tényező, itt nem állnak meg a fontos, észak-déli irányú vasúti járatok (lásd:pl. Corvinus expressz), csak Zalaszentivánon keresztül, átszállással lehet csatlakozni hozzájuk. Így ez a falu látja el a vasúti csomópont szerepkörét.
Az utóbbi időben jelentős lépések történtek a vasúthálózat fejlesztésére. Ezek közé tartozik a 2003 májusában átadott, Európai Uniós forrásokból finanszírozott, a vasútállomás elkerülését szolgáló deltavágány kiépítése is. [29] A legújabb tervekben szerepel egy teljesen új vasútállomás felépítése, a városközponttól nagyobb távolságra, mint a mostani. Erre azért lenne szükség, mivel a vasúti forgalom a város útjait jelen pillanatban 11 helyen keresztezi.
Zalaegerszeg a 76-os, 74-es és 75-ös főközlekedési utak közvetlen vonzáskörzetében helyezkedik el. A település belső úthálózata megfelelő, azonban a mezőgazdasági utak, hegyi utak állapota kifejezetten rossz. Az utóbbi években az önkormányzat nagy erőfeszítéseket tettek a javítások elvégzésére, azonban a korszerű mezőgazdasági utak építése és felújítása ezideig nem történt meg. A SAPARD pályázatoknak, valamint a Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak köszönhetően 2004-ben a településen is elkezdődhetett ezen utak felújítása. A felújítások elmaradását hátráltatják a rendezetlen tulajdon- és birtokviszonyok. A volt zártkerti területeken lévő utak állapota változatos. A dombvonulatokon végigvezető utak általában jó állapotúak. A lejtő irányú utak többsége elmélyült, időszakonként nehezen járható. A vizes területeken, mélyfekvésű területeken átmenő utakon a nem megfelelő kivitelezés, illetve a karbantartás hiánya okoz gondot. A probléma halmozódik, ha az időjárás csapadékosabb. Fontos adat, hogy időszükséglet tekintetében Zalaegerszeg a Budapesttől legtávolabb lévő megyeszékhely.
A közlekedésben a legégetőbb problémát az elmúlt években sikerült orvosolni, megépült a 76-os út új, a várost északról elkerülő szakasza. A 6,7 km-es, körforgalmas csomópontokkal tűzdelt szakasz megépítése 5 milliárd forintba került és 2006-ra készült el. Hatására jelentősen mérséklődött a tranzitforgalom belvárosra ható nyomása, ezzel együtt a belváros csendesebb, tisztább levegőjűvé vált.
Következő ütemben a déli elkerülő utat kívánják kiépíteni, összeköttetést teremtve a Zrínyi út és az Alsóerdő között. Ez azt jelentené, hogy bezárulna a várost körülvevő körgyűrű, és véglegesen kitilthatók lesznek a belvárosból az oda nem illő teherautók.
Az Állami Közúti Műszaki Információs Kht adatai szerint 2003-ban a belterületi kiépített utak hossza 159,9 kilométer, a külterületi kiépített utaké 108,5 kilométer, a gyalogutak és járdáké 218,7 kilométer volt. A 296 kilométeres külterületi úthálózat 63%-a volt kiépítetlen. Ugyanez az adat belterületen 5%-os.[30]
A belvárosban sokszor problémát jelentett, hogy nem állt rendelkezésre megfelelő mennyiségű és minőségű parkolóhely. Ezt először mélygarázs építésével tervezték orvosolni, [31] de végül anyagi megfontolásból egy parkolóházat építettek a Csipkeházak Kosztolányi utcai előterében (Csipke Parkolóház). [32]
A tömegközlekedést kizárólag autóbuszokkal oldják meg, az üzemeltetést a Zala Volán Közlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság látja el. Egyéb eszközök forgalomba állítását sem a város nagysága, sem a földrajzi feltételek nem indokolnák.
A buszjáratok szám szerinti beosztása:[33] Járatszám Végállomások, útvonal 1 Vasútállomás - Kovács Károly tér - Olai aut. ford. - Andráshida - Hatház 1A Vasútállomás - Kovács Károly tér - Ola u. - Olai aut. ford 1C Vasútállomás - Kovács Károly tér - Olai templom - Andráshida 1U Vasútállomás - Kovács Károly tér - Olai aut. ford. - Szentmártoni út - Andráshida bolt 1Y Vasútállomás - Kovács Károly tér - Olai aut. ford. - Hûtõipari Rt. 2 Autóbuszállomás - Csácsbozsok, Damjanich u. - Csácsbozsok, Bozsoki au. ford. - Autóbuszállomás 2A Autóbuszállomás - Csácsbozsok, Damjanich u. - Autóbuszállomás 2Y Autóbuszállomás - Csácsbozsok, Bozsoki au. ford. - Csácsbozsok, Damjanich u. - Autóbuszállomás 3, 3y, 3C Vasútállomás - Kovács Károly tér - Külsõkórház Pózva, aut. ford. 4, 4A Vasútállomás - Zalabesenyõ - Botfa 4E Vasútállomás - Bartók Béla út - Vasútállomás 4Y Vasútállomás - Zalabesenyõ, szöv. bolt: 41 Autóbuszállomás - Botfa, elágazó 44 Kertvárosi aut. ford. - Botfa, elágazó 5, 5C Autóbuszállomás - Kovács Károly tér - Neszele - Ságod 5A Autóbuszállomás - Kovács Károly tér - Újtemetõ 5Y Autóbuszállomás - Kovács Károly tér - Újtemetõ 55 Vasútállomás - Kovács K. tér - Aquacity (Thermálfürdő) 69 Landorhegyi Ált. Isk. - Olai csomópont - Hûtõipari Rt. 69Y Landorhegyi Ált. Isk. - Olai csomópont - Hûtõipari Rt. 8 Kovács Károly tér - Kertváros - Kovács Károly tér 8C Kertváros - Mártírok útja - Széchenyi tér - Kertváros 8E Kertváros - Erdész út - Mártírok útja - Széchenyi tér - Erdész út - Kertváros 88 Kovács Károly tér - TESCO - Kovács Károly tér 9, 9U Kovács Károly tér - TESCO - Páterdomb 9E Autóbuszállomás - Szegfû út 10, 10Y Vasútállomás - Kovács Károly tér - Olai csomópont - Csertán S. út - TUNGSRAM Rt. - Kertváros - Vasútállomás 10E Autóbuszállomás - Ganz-Munkácsy SZKI 10C Csertán S. u. - Göcseji út - Kovács Károly tér - Gasparich u. - Csertán S. u. 11, 11Y Vasútállomás - Kertváros - TUNGSRAM Rt. - Csertán S. u. - Olai csomópont - Széchenyi tér - Vasútállomás 11E Autóbuszállomás - Landorhegyi általános iskola 24 Autóbuszállomás - Szenterzsébethegy 26 Autóbuszállomás - Ebergény 30 Autóbuszállomás - Bazita 30C Autóbuszállomás - Bazita C1 Kertváros - Landorhegy - Hock J. úti ipari körzet C2 Landorhegy - Kertváros - Balatoni úti ipari körzet C4 Platán sor - Landorhegy - Kertváros - Zrínyi úti ipari körzetA város vezetősége kiemelten kezeli a kerékpáros közlekedés támogatását, új útvonalak kiépítését. A leghosszabb ilyen jellegű út a termálfürdőtől az Alsóerdőig húzódik.[34] A kerékpárútak hossza 2003-ban 6,5 kilométer volt.[30]
Zalaegerszeg rendelkezik repülőtérrel is. A Hatháza városrész melletti területen kialakított régi szovjet katonai létesítmény Zalaegerszeg-Andráshida Repülőtér néven ismert. Pénzhiány miatt a szilárd burkolat kiépítése az elkövetkezendő években nem várható. 2005-ben megújult a fogadóépület, a kifutó és gurulóút is. Az irányítótorony teljes műszeres felszerelése és a teljes repülőtéri terület bekerítése szintén megtörtént. Mivel a Sármellék nemzetközi repülőtér ellátja azokat a feladatokat, amelyeket a hatházai tudna a további fejlesztés igazából céltalan lenne. Így a mai formájában négy egyesület és kisgépek használják. [35]
Lakossági szolgáltatásokA lakások elektromos hálózatba való csatlakozása teljes, egyre bővül a külterületek villamosítása is. A gázvezetékkel való ellátottság évről évre bővül, jelenleg körülbelül 80%-os arányú. Az alternatív energia felhasználása nem jellemző, habár pár házat már napkollektorokkal is felszereltek. A legjelentősebb megújuló energiaforrást használó intézmény a pózvai Külsőkórház, amelynek a fűtését hőszivattyús rendszerrel látják el.
A szennyvízhálózat kiépítése részben megtörtént, ahol működik, ott a lakások, és vállalkozások körülbelül 2/3-a használja azt. Jelenleg is folyamatban vannak szennyvízberuházások: a külső városrészeken a kiépítés, a belső részeken az elöregedett rendszerek állandó felújítása. Az utóbbi évek fejlesztésként adták át a húsz települést kiszolgáló buslakpusztai regionális hulladéklerakót. A szelektív hulladékgyűjtésre is nagyobb hangsúly helyeződik, egyre újabb helyeken tűnnek fel az ilyen hulladékgyűjtő szigetek (ma 48 darab áll a lakosság rendelkezésére). ISPA támogatással épült fel a városban egy 2500 m²-es hulledékválogató csarnok, egy komposztáló telep és két hulladékudvar. [36]
A településen a telefonellátás teljes lefedettségű, jelenleg szélessávú internet elérhető Andráshida, Bazita, Becsali, Belváros, Besenyő, Csács – Bozsok, Ebergény, Erzsébethegy, Gólyadomb, Kertváros, Nekeresd, Neszele, Páterdomb, Pózva, Ságod, Ola, Landorhegy és Vorhota városrészeken. A városban 9 internetes információs pont található.[37] Kábeltelevízió hálózat mindenhol elérhető.
LakásállományA szocialista rendszert megelőzően nem voltak jellemzőek a többszintes házak a szűken vett belvároson kívül. A paneles építkezés megjelenésével számos lakótelep épült a rendszerváltásig, a legnagyobbak Kertávorsban és Landorhegyen találhatóak, de a Belváros külső részein levő családi házas övezeteket jelentős részét is átépítették.
A lakásállomány az elmúlt 15 év alatt 14%-kal bővült, a kilencvenes évek visszaesését követően az ezredfordulótól emelkedett jelentősen az új lakásépítések száma. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint a lakott lakások aránya 96%. A lakott lakások 18%-a a belvárosban, 17,6%-a a hagyományos beépítésű lakóterületeken, 41%-a lakótelepeken, 17%-a kertvárosias lakóövezetekben található. Az utóbbi évek társasházépítkezései jelentősen nem változtatták meg ezt az arányt. Az elmúlt másfél évtized során a legjelentősebb változás a lakások tulajdonviszonyait érintette. Amíg 1990-ben a lakásállomány közel 20%-a volt önkormányzati tulajdonban, ez az arány 2001-re 3%-ra csökkent. A változás oka, hogy sokan megvásároltál az általuk bérelt lakásokat, illetve az újonnan épült lakások már nem kerültek önkormányzati tulajdonba. Az önkormányzat tulajdonában 2006.-os év végén 1.038 bérlakás volt, amely a lakásállomány 4,6%-a.
A lakásállomány 94,5%-a összkomfortos, illetve komfortos fokozatú, a közüzemű csatornahálózatba bekapcsolt egységek aránya 94%-os.
Intézményi infrastruktúraMegyeszékhelyként a megyei szintű intézmények székhelyeinek a város ad otthont. Nagyságának köszönhetően a vonzáskörzete továbbterjed a Zalaegerszegi kistérség 65 településén, hozzá kötődnek Vas megye déli és Zala megye északi részének egyes területei. A KSH egy 2003-as kiadványban a várost és környékét agglomerálodó térségnek nevezte és 29-ben állapította meg az agglomerációhoz tartozó települések számát. [38]
Csapó Tamás 2002-ben közreadott kutatásai szerint a megyei jogú városok közti sorrendben Zalaegerszeg az Államigazgatási-hatósági szervek, intézmények kategóriában a 16., a Gazdaság, kereskedelem, szolgáltatásokban a 7., az Oktatás, kultúrában a 17. és az Egészségügy, szocális és egyéb területen a 13. helyet tudhatja magáénak. [39]
A településen 18 óvoda, 12 általános iskola és 11 középiskola van, a mai gyakorlatnak megfelelően számos tagintézményként üzemel. A felsőoktatást a nagyobb városok egyetemeinek, főiskoláinak kihelyezett képzési adják. Ezek a Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar Zalaegerszegi Intézete, a Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Kar Zalaegerszegi Képzési Központja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Zalaegerszegi Kihelyezett Képzése és Gábor Dénes Műszaki Informatikai Főiskola távoktatási helyszíne.
Zalaegerszeg fontos egészségügyi központ, a Zala Megyei Kórházhoz a 2007-es átszervezések előtt a megye lakosságának 42%-a tartozott és összesen 1270 ággyal rendelkezett. A Kardiológiai és Szívsebészeti Centrum országos hírű, a legmagasabb szintű ellátást biztosítja a betegek számára. Az egészségügyi reform után, mint súlyponti kórház szerepel. [40] A Magyar Orvosi Kamara adatai szerint 1385 szakorvos volt 2006-ban a városban.[41] A körzeti védőnői feladatokat, 22 védőnői szolgálat keretében 22 alkalmazott végzi, az iskolai védőnők száma 14 fő.
A rászorulók étkeztetést, házi segítségnyújtást, családsegítést és jelzőrendszeres házi segítségnyújtást vehetik igénybe az önkormányzat által nyújtott szociális alapszolgáltatások közül. A városban 1 egyházi (Notre Dame Női Kanonok- és Tanítórend Szociális Otthona) és 2 önkormányzati idősek otthona van a számos ilyen jellegű magánintézmény mellett. A Zala Megyei Kórház a Külső Kórház területén szintén fenntart ilyen céllal egy létesítményt. [42]
A Nyugat-Dunántúl hét nappali melegedőjéből egy 30 fős Zalaegerszegen található, ezenkívül a hajléktalanokat szolgálja egy 40 fős átmeneti szállás és egy 30 fős éjjeli menedékhely is. 1 alkalmazott utcai szociális munkát is végez. [43]
Az önkormányzat nyilvántartása szerint a városban 56 sportágban 132 sportegyesület működik. A legújabbak a Jégcsarnok felépülésével párhuzamosan alapított jeges sportágak. (jégkorong, gyorskorcsolya és a szinkronkorcsolya). A már említett Jégcsarnokon kívül a következő létesítmények szolgálják a sportolókat: Ostoros Károly Sportcsarnok, Városi Strandfürdő és Fedett Uszoda, Városi Sportcentrum, Városi Sportcsarnok, Dózsa-pálya, ZTE FC labdarúgó klub stadionja. [44]
Látnivalók
Mária Magdolna plébániatemplom TV-torony Bazitán Csipkeházak Göcsej Múzeum Kvártélyház Göcseji tulipán Szentháromság-szobor Csány László szobra Zrínyi Miklós lovasszobra Keresztúry Dezső szobra Mindszenty József szobra Buda Ernő mellszobra az Olajipari Múzeumban Templomok- Mária Magdolna Római katolikus plébániatemplom (épült 1750-60 között, barokk stílusú, Tierhardt József mester tervezte)
- Jézus Szíve ferences plébániatemplom vagy Olai templom (1925-26, neobarokk stílusú, tervezte: Kotsis István)
- Mindszenty emléktemploma – Kertvárosi plébániatemplom, 2004., Cigány István alkotása
- Református templom, 1942., göcseji népies stílus
- Evangélikus templom, 1906., neogótikus stílusú, Gerei Ernő tervezte
- Megyei Bíróság, egykori vármegyeháza: 1730–1732 között, barokk stílusú, Franz Allio tervei szerint
- Kvártélyház: 1765, Kossuth u.
- Arany Bárány Szálló: 1893–1894, Brenner János építész tervei szerint
- TV-torony: 1975, 95,4 m magas, a presszó magassága pedig 53,2 m
- Csipkeházak: lakóházak Vadász György tervei szerint
- Hagymasisakos ispita a XIX. század-ból, a város régi kórháza.
- Göcseji Múzeum, 1968, Kisfaludi Strobl Zsigmond gyűjteményével
- Göcseji Szabadtéri Néprajzi Múzeum vagy Skanzen, 1969. és Finnugor Néprajzi Park 2000.
- Magyar Olajipari Múzeum, amely a Skanzen mellett található, Zala megye, mint a magyar olajkitermelés első területének bemutatásával foglalkozik
- Városi Hangverseny- és Kiállítóterem (egykori zsinagóga, 1904, eklektikus stílusú bizánci elemekkel)
- Kézművesek Háza (a Gébárti-tó partján)
- Fazekasház (Kazinczy u. 20.)
- Buday Art Galéria
- Göcseji tulipán szökőkút: 1985, alkotói: Szabolcs Péter szobrászművész és Pelényi Gyula építész.
- Keresztury Dezső szobra a Keresztury téren
- Táncoló lány: bronzszobor, Medgyessy Ferenc alkotása, a Szivárvány című televíziós vetélkedőn nyerte el a város
- Mindszenty József szobra
- Zrínyi Miklós lovasszobra: 1989, Tóth Béla alkotása
- Csány László szobra: 1931-ben állították fel, Istók János alkotása
- Deák Ferenc szobra: 1879. szeptember 1-jétől, Vay Miklós alkotása. A legelső Deák-szobor volt Magyarországon.
- Szentháromság-szobor: a Mindszenty téren, 2006 szeptemberében újították fel
- Kis makrancos: a szobor Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotása, 1966-tól áll a helyén
- Liliom: szintén Kisfaludi Strobl Zsigmond alkotása ez az aktot ábrázoló szobor a Vizslaparkban, 1967-ből
- IV. Béla király szobra
- Zenélőóra a Polgármesteri Hivatal előtt
- A 377-es „Gizike” gőzmozdony a vasútállomás mellett
- Kálvin János mellszobra (a református templom mellett)
- Azaleás-völgy: az Alsóerdő botanikailag védett területe
- Gébárti-tó: mesterséges tó, 1975
- Csácsi arborétum
A Csácsi arborétumon kívül helyi védettség alá került a Deák téri park, a platánsorok, a Dózsa-liget, a Palatinus vendéglő kertje, a szenterzsébethegyi gesztenyfa, az olai temetőben és vasútállomásnál lévő hársfák és botfai vadgesztenyesor. [45]
Oktatási intézmények
Felsőoktatási intézmények- Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar Zalaegerszegi Intézete
- Egészségügyi Főiskola: Pécsi Tudományegyetem Egészségügyi Főiskolai Kar Zalaegerszegi Képzési Központ
- Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Gépészmérnöki Kar Zalaegerszegi Kihelyezett Képzés
- Gábor Dénes Műszaki Informatikai Főiskola (távoktatási helyszín)
- Ady Endre Művészeti Általános Iskola és Gimnázium
- Apáczai Csere János ÁMK
- Csány László Közgazdasági Szakközépiskola
- Deák Ferenc és Széchenyi István Szakközép- és Szakiskola
- Deák Ferenc Szakközép- és Szakiskola Székhelyiskola
- Széchenyi István Tagiskola
- Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály Szakközépiskola és Szakiskola
- Ganz Ábrahám Székhelyiskola
- Munkácsy Mihály Tagiskola
- Kölcsey Ferenc Gimnázium
- Páterdombi Szakképző Iskola és Kollégium
- Báthory István Kereskedelmi, Vendéglátó, Idegenforgalmi Székhelyiskola
- Kinizsi Pál Mezőgazdasági és Élelmiszer-ipari Tagiskola
- Zrínyi Miklós Gimnázium
- Ady Endre Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
- Belvárosi Általános Iskola
- Petőfi Sándor Székhelyiskola
- Dózsa György Tagiskola
- Kertvárosi Általános Iskola
- Eötvös József Székhelyiskola
- Liszt Ferenc Tagiskola
- Landorhegyi és Pais Dezső Általános Iskola
- Landorhegyi Székhelyiskola
- Pais Dezső Tagiskola
- Izsák Imre ÁMK
- Öveges József ÁMK
- Béke ligeti Általános Iskola és Speciális Szakiskola
- Pálóczi Horváth Ádám Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
- Mindszenty József Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium
- Belvárosi I. sz. Integrált Óvoda
- Ady utcai Székhelyóvoda
- Mikes K. utcai Tagóvoda
- Ságodi úti Tagóvoda
- Kis utcai Tagóvoda
- Belvárosi II. sz. Integrált Óvoda
- Radnóti utcai Székhelyóvoda
- Petőfi utcai Tagóvoda
- Kosztolányi D. téri Tagóvoda
- Szent László úti Tagóvoda
- Kertvárosi Integrált Óvoda
- Csillag közi Székhelyóvoda
- Napsugár utcai Tagóvoda
- Landorhegyi Integrált Óvoda
- Űrhajós utcai Székhelyóvoda
- Kodály Zoltán utcai Tagóvoda
- Bazitai Tagóvoda
- Landorhegyi úti Tagóvoda
- Öveges ÁMK Óvoda
- Izsák ÁMK Óvoda
- Szent Család Óvoda
- OGESZ
Kulturális intézmények
- Apáczai ÁMK
- Deák Ferenc Megyei Könyvtár
- Gönczi Ferenc ÁMK és Közép-európai Kulturális Intézet
- Griff Bábszínház
- Hevesi Sándor Színház - honlap
- Izsák Imre ÁMK
- József Attila Városi Könyvtár
- Városi Hangverseny- és Kiállítóterem
- Városi Művelődési Központ
- Zala Megyei Levéltár
- Zala Megyei Művelődési és Pedagógiai Intézet
- Zalai Nyári Színházak Kht.
Média
TV stúdiók- Zalaegerszegi Televízió
- Egerszeg Rádió
- N-Joy Rádió
- Radio Studio 96.3
- Zalai Hírlap
- Zalai Est
- ZalaEgerszeG
- ZTE Aréna Magazin
Sport
A városban hagyományosan jelentős a sportélet, rendelkezik első osztályú labdarúgó, női és férfi kosárlabda, sakk és teke csapattal, egyéni sportok közül jelentős az úszás, az atlétika, a lövészet, a tenisz és a tájfutás.
Többször rendeztek itt jelentős sporteseményt: 1983-ban a tájfutó világbajnokságnak[46], 2004-ben a női kézilabda Európa-bajnokság csoportmérkőzéseinek[47], 2005-ben vívó Európa-bajnokságnak[48] és U19-es női labdarúgó Európa-bajnokságnak[49] adott otthont Zalaegerszeg.
Sportlétesítmények- Jégcsarnok
- Ostoros Károly Sportcsarnok
- Városi Strandfürdő és Fedett Uszoda
- Városi Sportcentrum
- Városi Sportcsarnok
- Dózsa-pálya
- ZTE FC labdarúgó klub stadionja
- ZTE FC honlap
- ZTE KK
- Zala Volán ZTE
- Csuti Antal SK
- ZTK-FMVas
- Andráshida SC
- Forest-ZTE
- Royal Speed-ZAC
- ZTC- Zalaegerszegi Tájékozódási Futó Club
- Zalaegerszegi Úszó Klub
- ZalaPredators
- Zalai Titánok Jégkorong Klub
- Szinkronkorcsolya Csoport
- Zalatriatlon
- Zalaegerszegi Kick-Box Sportegyesület
- Zalaegerszegi Aszfaltszaggatók SE
- Göcsej Kutya Klub
- Egerszegi Bringa Klub
- Zalaegerszegi KSE
- Gedeon Ferenc Sárkányrepülő Egyesület
- Göcsej Sportegyesület
- Horgász Egyesület
- Kinizsi Hagyományőrző Lovasklub
- Zalaegerszegi Vívóegylet
- Bencze Tamás kosárlabdázó, szövetségi kapitány
- Bérces Edit szuper- maratoni futó, világ- és Európa-bajnok, világrekorder
- Berzicza Tamás hatszoros magyar bajnok, világ és Európa-bajnoki 2., olimpiai 6. helyezett birkózó
- Horváth Tamás nemzetközi sakkmester, az ötszörös magyar bajnok Csuti SK szakvezetője, volt szövetségi kapitány
- Péter Zoltán válogatott labdarúgó
- Portisch Lajos nemzetközi sakkmester, a Nemzet Sportolója, sakkolimpiai bajnok
- Porubszky Mária sakkozó, csapatban ezüst- és bronzérmes a sakkolimpián
- Rozsnyói Sándor olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok atléta
- Soós István válogatott labdarúgó, a ZTE gólrekordere
- Szőcs János labdarúgóedző, szövetségi kapitány
- Szűcs József válogatott kosárlabdázó, kétszer az év legjobb magyar férfi játékosa
Híres emberek
Híres egerszegi kötődésű művészek, tudósok, közéleti személyiségek- Bereményi Géza rendező, dramaturg, író
- Császár Ferenc jogász
- Csizmadia Szilárd csillagász
- Egervári Klára színész
- Kaszás Géza színész
- Máriáss József színész
- R. Kárpáti Péter színész
- Ruszt József rendező, színházigazgató
- Szőke Zoltán színész
- Verebes István színész, műsorvezető
- Hetényi Pál (1935-1994) színész
- Huber Gyula nótaszerző
- Botfy Lajos (1847–1900), polgármester
- Czobor Mátyás (1875–1957), polgármester
- Deák Ferenc (1803–1876), zalaegerszegi országgyűlési képviselő, igazságügy-miniszter
- Degré Alajos (1909–1984), jogtörténész
- Gábor Miklós (1919–1998), színész
- Keresztury Dezső (1904–1996), irodalmár, irodalomtörténész
- Kisfaludi Strobl Zsigmond (1884–1975), szobrászművész, Alsórajkon született, műveit végrendeletében a városra hagyta
- Kovács Károly (1839–1904), polgármester
- Mindszenty József (eredeti nevén: Pehm József, 1892–1975), bíboros, esztergomi érsek
- Dr. Pais Dezső (1886–1973), nyelvész
- Paragi Zsolt csillagász
- Vajda Lajos (1908–1941) festőművész
- Wlassics Gyula (1852–1937), jogász, közoktatásügyi miniszter
- A Zalaegerszegen született Izsák Imre Gyula nevét viseli egy kisbolygó és egy kráter a Holdon.
- A Zalaegerszegen eltemetett Öveges József nevét egy kisbolygó viseli.
- Dr. Pais Dezső nyelvészprofesszor 1964.
- Kisfaludi Strobl Zsigmond szobrászművész 1970.
- Dr. Keresztury Dezső író, irodalomtörténész, akadémikus 1975.
- Baráth Lajos, az építőipar nyugdíjasa 1975.
- Nátrán János, a Városi Tanács nyugalmazott tanácselnöke 1985.
- Portisch Lajos nemzetközi sakk nagymester 1989.
- Németh János Munkácsy-díjas keramikusművész 1994.
- Dr. Degré Alajos jogtörténész, kandidátus 1995.
- Vajda József tanár, népzenegyűjtő 1996.
- Izsák Imre Gyula csillagász, égi mechanikus 1997.
- Németh József nyugalmazott múzeumigazgató, irodalomtörténész 2000.
- Pék József nyugalmazott belügyminisztériumi tanácsos 2001.
- Fekete György Munkácsy-díjas belsőépítész, egyetemi tanár 2003.
- Farkas Imre, a Zalahús Rt. elnök-vezérigazgatója 2004.
- Dr. Hóbor Erzsébet, a Közigazgatási Hivatal nyugalmazott vezetője 2005.
- Rosta Sándor, a POFOSZ és az 56-os Hagyományőrző Egyesület tiszteletbeli elnöke 2006.
Lásd még: Nevezetes zalaiak, [50]
Testvérvárosok
- Dobrics, Bulgária
- Gorizia, Olaszország
- Herszon, Ukrajna
- Klagenfurt, Ausztria
- Krosno, Lengyelország
- Kusel, Németország
- Alsólendva, Szlovénia
- Marl, Németország
- Marosvásárhely, Románia
- Szurgut, Oroszország
- Varasd, Horvátország
- Varkaus, Finnország
- Zenica, Bosznia-Hercegovina
Felhasznált irodalom
- Zalaegerszeg Megyei Jogú Város egészségterve - 2007
- Zalaegerszeg Megyei Jogú Város szociális szolgáltatásszervezési koncepciója - 2005
- A Központi Statisztikai Hivatal népszámlálási kiadványai
- Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzatának sportkoncepciója 2006-2009
- Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Középtávú Gazdasági Programja 2003-2006
Lábjegyzet
Következő községek
Zalaerdőd | Zalagyömörő | Zalahaláp | Zalaháshágy | Zalaigrice | Zalaistvánd | Zalakaros | Zalakomár | Zalaköveskút | Zalalövő | Zalameggyes | Zalamerenye | Zalasárszeg | Zalaszabar | Zalaszántó | Zalaszegvár | Zalaszentbalázs | Zalaszentgrót | Zalaszentgyörgy | Zalaszentiván | Zalaszentjakab | Zalaszentlászló | Zalaszentlőrinc | Zalaszentmárton | Zalaszentmihály | Zalaszombatfa | Zalatárnok | Zalaújlak | Zalavár | Zalavég | Zalkod | Zamárdi | Zámoly | Zánka | Zaránk | Závod | Zebecke | Zebegény | Zemplénagárd
További községek
Cserszegtomaj | Kalocsa | Nyírábrány | Horvátlövő | Szatta | Németkér | Domaszék | Hedrehely | Tarrós | Pusztaszentlászló | Varsád | Sárisáp | Tar | Szaknyér | Lengyel | Csécse | Péteri | Pogányszentpéter | Túrricse | Cigánd | Kőröshegy | Babócsa | Pecöl | Derecske | Szilaspogony | Poroszló | Kompolt | Bakonycsernye | Gerde | Gyarmat | Ládbesenyő | Krasznokvajda | Husztót | Bakonykoppány | Kék | Kazsok | Kocs | Liszó | Magyaratád | Atkár | Kiskunlacháza | Bánokszentgyörgy | Magosliget | Kőkút | Sajókápolna | Arnót | Balatonrendes | Nagytarcsa | Maglód | Lenti
